Szobafoglalás, események, keresők
Szálláshely, Szabad szoba, Események, Gasztronómia

Keresés
Szabadszavas

A vasúton átkelve, jobbra a parkban látható Seregi József Balaton című carrarai márványból készült alkotása, amelyet a millennium tiszteletére avattak. A parkon átsétálva az 1928-ban épült vasútállomáshoz érünk. Az épület helyi védelem alatt áll.

  Vissza Vissza   Nyomtatás Nyomtatás   Utazástervezőbe Utazástervezőbe

Az állomással szemben az 1944-ben neoromán stílusban, vörös homokkőből épült római katolikus templom található. A templom 1992-ben harangot, 1993-ban elektromos orgonát kapott. A nyári turisztikai szezonban itt szervezik meg a Földvári Zenei Esték hangversenysorozatot.

A parkba épült még a Bajor Gizi Szabadtéri Színpad, ahol nyáron színházi előadásokat és koncerteket rendeznek. A parkon keresztül folyik a Kőröshegyi-séd.
A templom melletti virágágyások közepén látjuk Mészáros Desző Napba néző nő c. mészkő szobrát.

 

  Vissza Vissza   Elejére Elejére   Nyomtatás Nyomtatás   Utazástervezőbe Utazástervezőbe

All rights reserved 2009 ® / Balatonföldvári Kistérségi Turisztikai Egyesület / www.balatonfoldvar.info.hu